A műemléképületet Bukovics Gyula tervezte 1885-86-ban.
Az épület (Bp. V., Kossuth Lajos tér 11.): négyhomlokzatos, eklektikus stílusú műemlék épülettömb, földszintjén 6-9-6 nyílású, széles árkádsorral, az első és második emeletet összefogó korinthusi oszlopokkal. A szélesen terpeszkedő és erőteljesen kiugratott középrizalitot, valamint az oldalszárnyak szélső sarkait toronyszerű homlokzatelemek gazdagítják. A megkettőzött korinthusi oszlopállást háromszögű oromzat koronázza.
A homlokzatrekonstrukción kívül a Kossuth téri terasz, a tető és a tetőtér felújítása is a tervezés tárgyát képezte.
A lakóépület zártsorú beépítéssel a Nádor utca és az Arany János utca által határolt saroktelken áll, a belváros szívében. Az öt szintből álló (pince, földszint + három emelet) magastetős műemléképület 1862-ben épült Hild József tervei alapján. A kéttraktusos utcai és az udvari szárnyak egy belső udvart fognak közre, illetve U alakban még egy kis oldalsó udvart zár körbe.
A tervek az épület utcai és udvari homlokzatai, nyílások és nyílászárók, padlástér, tetőszerkezet, tetőfedés és tartozékai, udvarok, légudvar, lépcsőházak, közlekedők, kapualj felújítására terjedtek ki, beleértve a szükséges szerkezeti (pl., födémcsere) gépészeti és elektromos munkálatokkal kapcsolatos helyreállítási munkákat is.
Terveink alapján készült el az épület homlokzatrekonstrukciója és a tetőpártázat kialakítása.
A kórházi szárny és a gyógyfürdő fokozatos belső rekonstrukciójával évek óta, a mai napig foglalkozik cégünk.
Terveink alapján készült el a műemlék épület teljes külső homlokzatrekonstrukciója. A Francsek szárny előcsarnokának felújítása, illetve a társas gőz előcsarnokának felújítása a 1990-es években történt meg.
A társas termál előcsarnokának felújítása 2005-ben lett átadva.